Kicsit fáradtan ébredtem és kedvem lett volna még vissza aludni, de tudtam, ma korán el kell indulnom, hogy odaérjek a megbeszélésre.
Szokásos reggeli programként megnéztem, hogy a napi élelmiszer fejadagot szállító teherautó, megállás nélkül elhúz a tömb előtt.
Úgy tűnt, ma is városligetben kezdek.
Felöltözködtem, az előszobában magamhoz vettem az autót, és szaladtam bele a forgalomba. Már tele volt az utca autósokkal. Mindenki reggeli tempóval szorongatta az autóját, vagy fél kézben fogva vagy a hóna alatt.*
Végig robogtam a Dózsa György úton majd rá az Andrássyra, itt alig volt már forgalom mikorra a Lenkei mauzóleum elé értem. Letettem az autót egy szabad helyre, bár fél centit rálógtam a járdára.
A zarándokok között elvegyülve vissza kéne lopóznom a nyugatiig, onnan meg a hübárdkertbe, és ha ott vagyok át a városligetben... és összefutott a nyál a számban, éhes voltam... jaj ezt gondolni sem szabad!!! Ijedten szétnéztem és mosolyogni próbáltam. bele vetettem magam a tömegbe.
Más is használta a vágányokat. Már hasonló célra mint én. Valakinél még kalapács is volt és ütögette buzgón a síneket. Bár rémlett, hogy a vonat kereket szokták ütögetni? Mindenki alibi mozdulatokat tett, de azért ebből groteszk performanszból, azért kiviláglott, hogy túlnyomó többségben mindenki egyfelé tart.
Nem néztem sehová és lesütöttem a szemem a höbárd kertben. A medve barlang felé vettem az irányt. Mellettem egy nő zihált, csont és bőr önmagát és gyerekét vonszolta ugyanarra. Új a városban - gondoltam, biztos már egy hete éheznek,... senki nem mondta nekik, hogy nem fog megállni fejadagfutár? Nem mert rám nézni. Én se rá, szemünk sarkából próbáltuk eldönteni hogy vajon etikai tiszt-e a másik. Nem mertem segíteni.
A barlangban megszédültem, a falhoz kellett támaszkodnom. Meglepődtem hogy beért az asszony.... aztán összeesett. ...hangtalanul. Azt hittem a gyerek hisztibe kezd vagy sír vagy valami.. de csak állt. Hirtelen harag öntötte el az agyam, lebuktat mindannyiunkat! Próbáltam felállítani, de alig bírtam el a testét. Őrült vagyok! A hátamra próbáltam venni, de a combom térdem remegett. Nem tudom honnan vettem erőt, lassan elindultam vele a hátamon, csak gyorsan érjünk át a ligetbe, majd ott leteszem valahol; keresek ellátmányt és ette, ETTEM!,... ha marad hozok nekik is,.. biztos hozok nekik is.
Egy elnyomó vájta a medvebarlangot és a ligetet összekötő alagutat, ehhez képest nekem szebb volt mint bármely klír épület a városban. A klír sétány és a klírek tere, most is el volt zárva kordonnal. A kapukon szerény felirat volt: Csak klíreknek!
Nem tudom hol tettem le az asszonyt. A ligetben ember magas gaz volt mindenfelé, az aljnövényzettől alig lehetett lépni. Csak az ellátmányt keresők csapásain lehetett közlekedni. Nézegettem a fák koronáit vagy egy gyanúsabb árnyékot, ami minden bizonnyal egy fán akadt ejtőernyőnek kell hogy legyen. Rajta pedig ELLÁTMÁNY, Budapest rezervátumnak, EU. Betéve tudtam már. Nme látam csak hallottam hogy mások is törnek előre a sűrűben. Meg-meg állva … Repülőgép zúgás! Közel! Kinyíló ejtőernyők neszei! Rohanni keztem... majd meg álltam, hova? Minek? Bámultam fölfelé próbáltam kivenni az ejtőernyők sziluettjeit, a vastag lomb függönyön át.
Aztán hirtelen jobbra tőlem robaj, ágrecsegés. Szüret!!! Véresre karmoltam magam a bokrokban csupán azon az tíz méteren míg az ellátmány alá küzdöttem magam. De nem érdekelt, azt néztem hogy tudnám a három és fél méter magasan lévő ládát levarázsolni. Közben közelebbről távolabbról újabb és újabb ágreccsenés és kiabálás, csörtetés hallatszott.
Felmásszak? És aztán? zsebkéssel levágom, majd leesem és kitöröm a nyakam. Hmm nem is félelmetes annyira. Épp megfogtam az első ágat mikor az ejtőernyő vászna mag adta magát, és a nehéz doboz leesett, épp oda, ahova az előbb még álltam. Röhögni keztem, majd belém fagyott a röhögés, és mint az őrült tépni kezdtem a láda tetején a reteszt.
Földön feküdve tértem magamhoz. Mind két kezembe valami félig elmajszolt nyálas és földes csomag volt. Csak ésszel! Mondtam magamnak, elő a hátizsákot amit bírsz vigyél el, majd otthon a pincében eszel. Gyerünk, gyerünk mindjárt itt lesznek az osások! Megtömtem a hátizsákom... Épp végeztem volna, csatoltam fel, amikor … A tömb etikai tisztje! előmászott a csapásomon... nem értettem miért nem ordít. De Ő nem foglalkozott velem. Rávetette magát a félig még tele lévő ellátmányos dobozra, és csak zabálta a félig kibontott tasakok, tubusok, tartalmát, majd remegve összeesett... Na gondolom ez történt velem is, de én nem várom meg míg felébred.
...az asszony! Az alagút kijáratánál voltam, bent a hübárd kertben. Káromkodtam nincs idő vissza menni. Tűnés! Már csak a lúzerek mennek a ligatbe, akiket holt biztos hogy elkapnak az etikai tisztek, csak hogy meg legyen a napi statjuk. Kurva élet! Rohantam vissza, közben tudtam el fognak kapni.
Nem mentek sehova, így visszafelé egyértelmű hogy hol hagytam őket, valószínű kifele menet is eljöttem mellettük. Az asszony már nem élt, a gyerek csak ült mellette. Kezébe nyomtam egy tej sűrítményes tubust, aztán meg fogtam és magam után rángattam...
Nem tudom miért csináltam.
11:24 -kor értem a munkahelyre, mint azt a belépőkapun olvastam, a portás egy konzervért visszaállította 8:00 -ra.
Az irodában nem volt senki. Ellátmány nap van, vigyorogtam. Nyugodtan olvashatok szerintem fél kettőig, mikorra a főnökök is beérnek a vadászatból.
A gyerekre gondoltam. Remélem nem zabálja magát halálra... Bár Erzsi néni megígérte hogy ránéz, miután végzett a reggeli auditálással. Azt mondtam hogy az unokahúgom... tudtam hogy nem hitte el, sejtem mire hazaérek kitalál nekem valami hihetőbb történetet.
